^elejére

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5
foto5

Szerva ott

Betűméret növelése

Tizenharmadik alkalommal pattogtak szombaton a labdák a művelődési ház nagytermében. Hat település 24 versenyzője ragadott magához ping-pong ütőt, hogy megszerezze a legjobbaknak járó serlegeket. A verseny kezdetén Pappné Neller Borbála  köszöntötte a megjelenteket, majd Patyi Béla versenybíró ismertette a játékszabályokat. Ezután Ramasz Imre polgármester úr köszöntőjében megemlékezett a kiváló igazgatóról, pedagógusról és sportbarátról: Lantos Györgyről. Sajnos egyre kevesebben vannak azok, akik őt még személyesen ismerhették. Talán az emlékverseny megrendezése tovább viszi azt a sportszeretetet és eszmét, amelyet Gyuri bácsi képviselt. Vegyes páros küzdelmekkel indult a versenynap. Rekord számú páros nevezett, összesen 8. A nemek aránya a versenynek kedvezett, hiszen 8 nő és 16 férfi nevezett be, így négyes csoportokban körmérkőzéseken dőlt el a továbbjutás. Külön öröm volt, hogy Kardoskutat 10 fő képviselte. A verseny bővelkedett izgalmas játszmákban, például a férfi döntő igazi idegjáték volt. Szoros játszmákkal végül az alábbi eredmény született:

Női egyéni:

I. helyezett: dr. Bertók Éva (Orosháza)
II. helyezett: Ribovics Jánosné (Végegyháza)
III. helyezett: Kürtiné Rácz Anikó (Kardoskút)
III. helyezett: Gálné Szatmári Gabriella (Végegyháza)

Férfi egyéni:

I. helyezett: Ribovics János (Végegyháza)
II. helyezett: Nyári László (Orosháza)
III. helyezett: Bognár István (Végegyháza)
III. helyezett: Nagy József (Orosháza)


Vegyes páros:

I. helyezett: Bognár István - Császár Ferencné
II. helyezett: Ribovics János - Ribovics Jánosné
III. helyezett: Györgyi István - Kürtiné Rácz Anikó

A Végegyházi Asztalitenisz Klub minden évben visszatérő vendégei Kardoskútnak. Szívesen jönnek és előre várják a versenyt. Mindig jó emlékekkel és nem utolsó sorban több díjjal térnek haza. Az eredményhirdetést  megelőzően egy koszorút adtak át a klub nevében a szervezőknek azzal a kéréssel, hogy a koszorúzáskor azt helyezzék el Gyuri bácsi sírjánál. Az emlékverseny sorozat következő sportága a sakk lesz, március 20-án szombaton 9 órától. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

Hozzászólások   

 
0 #2 Varga Pál 2010-03-12 17:33
Abszolút igaza van. Sajnálom, hogy elkerülte a figyelmem a két harmadik hely kiosztása. Pótoltam a hibát.
Idézet
 
 
0 #1 Gálné Szatmári Gabri 2010-03-12 10:59
Minden nagyon jó volt ott Kardoskúton, de azért a másik 3. helyezettek neveit is kiírhatták volna. Mi sem voltunk rosszabbak.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

FacebookTwitter

Copyright 2020  Kardoskút